Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Valamit be kell bizonyítanom

2015.09.30

Igaz, csak a Semmit nem lehet megmagyarázni, a Valamit meg nem kell. A Valami testet ölthet, reinkernálódhat, személyiséget kaphat, a Semmi meg csak megmagyarázhatatlan és haszontalan salakanyag.

 

Elandalít a zene. Becsukom szemem, s valami időutazó mechanika segítségével visszalépek egy másik, egykor valósabb dimenzióba. Tüdőm kénesen fodrozó pokol, ereimben langyos már a vér. Üres gyomromban sorsom dobol, kicsontozott a patás denevér.

 

Egykor édeni porból lettem, felhők közt cikázó villanás. Sudár büszke fából - kidőlt keresztté tett magányom, - s a téves folytatás.

 

Hogyan, miért, csak az Isten tudja. Vagy ő sem, ha ő is csak múló délibáb. Bár, itt a végén, már nem is számítanak az arctalan, már néma - múltbeli hibák.

 

Lettem, voltam, s már nem leszek. Vonz a fekete lyuk, - az időutazás. Már nem zavar a szó, nem izgat holmi - hazug, földi zaklatás.

 

Sátáni Kőtáblák. Vigília, Hálaadás. Ornátusba bujtatott utolsó kenet: teszi furcsán teljessé - az utolsó perceket.

 

Gaia rabjaként hittem Istent, morbid és gondűzött Kanosszám során; de hiába vágytam, áhítoztam Igazát, a Mást: álom volt, furcsa álom, illúzió csupán.

 

Fogat fogért, szemet szemért! Néha tán érthető -, és az élet olykor hasztalan.

 

Kétezer éve, (ki tudja miért) az emberiség, a megváltás, - s Jézus is hazátlan-hontalan…

***

A valóság kapujában megbotlik az emlék, a hallgatásnak ikertestvére a csend.

 

A néma gondolat szavát nem érti az ember, s rabul ejteni nem lehet a csak álmodozó éveket.

***

Gondolataim már száradó faágak, Krisztusi tűz hevít, de láza űz. Mert lenne bennem vágy, álom gyanánt langymelegre: De hitem nélkül a Hűtlen Szó, bölcsőm, ifjúkorom, s iskolám kegyetlenül kinevetne