Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Riersch Zoltán:Egy nagypapa imája

2017.05.25

Uram! A te kegyelmedből hiába tavaszodik ki újra meg újra, hiába öltöznek zöldbe, aztán hiába virágoznak a Csengery úti hársfák, mi, kik, a te kegyelmed által itt (és máshol) élünk, újra meg újra tévedünk, vétkezünk, bűnbeesünk, - akarva, vagy akarattalan.  Bocsáss meg nekem, hiszen én sem különböztettem meg a tavaszt az ősztől, a miértet a miért nemtől! Pedig időm végét járom, s csak te vagy a tudója, merre visz az utam, s mikor lesz majd vége… hogyan lesz majd vége…

Uram! Akarattal, vagy sem, része voltam s vagyok az árnyéknak és a bűnnek. Alkotóelemeimre, atomjaimra szedett a láthatatlan patáslábú és köre. Hogy mi végre maradtam kegyelted mindezek ellenére, annak is csak te vagy a tudója. Ami az én hátralévő földi életem része, az a Te kivételes ajándékod és kegyelmed! Te vagy a titkok tudója, és ennek a rám eső felelősége, az én viselkedésem felelősége! Az én tőled kapott ideiglenes kegyelmem a végső utazás, az Ítélet előtt…

Uram! Könyörgöm, bocsáss meg nekem, gyengének s néha igaztalannak! Zsenge vetéskoromban nem vett gondjába kijelölt kertészem, sodródtam a szélborzolta magára hagyott levelekkel, – bár ez önmagában, csak magyarázkodás, nem magyarázat. Vétkeztem. Hibáztam. Hagytam magamat befolyásolni, s nem tudtam mi végre az igazság és az igazságtalanság. Nem tudtam, mi a tett, nem tudtam (vagy csak nem akartam tudni) mit teszek. A te kegyelmedből a kezdet után jön a bizonyság és a nem kevés kétség. Az értelmes, örök életre teremtett homo harca, bizonysága a csak az igaz ígéret érdekében. Igaz, a te ígéreted a végső valóság. Hit és nem hit kérdése. Én hiszek benned Uram, s hiszek a túlvilági Csengery út, virágzó hársfáiban is. De beteg vagyok, gyenge és sokat kísértett. Az is igaz, leginkább magamnak (mint mindannyian) köszönhetem nyűgöm – bajom, mint ahogy tetteimnek csak én lehetek az egyedüli vádlottja, - de élvezője is…

A te Fiad már bizonyított. Én csak bizonygatok. Fiad áldozataival, tanításaival megmutatta az Utat és az Igazságot! Nekünk, miattunk, tévedéseink, vétkeink és bűneink miatt, a megbocsátás, az Örök Élet érdekében! Én néha tévelyegtem, s kerestem az igazságot. Mi az én, a mi nehézségünk ahhoz képest, hogy Ő a vérét, a földi életét adta a hitetlenek, a gyilkosai kezébe – értünk, miattunk, s múltunk szégyeneinek megváltása, eltörlése érdekében! Hitünk érdekében! És mi mégis legtöbben hitetlen Tamások vagyunk… Így, utam vége felé (gondolom én, tán most is tamáskodva) nagy az én bűnöm, vétkem, szégyenem! Gyenge és gyarló voltam! S hogy már erőm fogyóban van, a földi korom szerinti életem vége felé járok, a bűn és bűnhődés tudatától egyre gyengébb leszek. Kitéve az elmémet és énemet az ilyennek meg az olyannak, pedig az ilyen és olyan nincs is. Kisbetűs sátáni találmány. Nem segít ellene – s leginkább miatta, csak a hozzád való könyörgés!

Vessd rám figyelő tekinteted, onnan az ismeretlenből, onnan a végtelenből! Onnan, a te távoli birodalmadból, ahol te mégis oly közel vagy hozzám, hozzánk! Érzem szíved szeretetét, hallom dobbanását! Mostanában még álmodom is, talán az arcod is látom. Olyan nagyapám féle tekinteted. Meleg, jóságos, és mégis szigorú. Az illatod meg olyan jó pipaszagú. Mert érezlek is itt a közelemben. Vagy nem, s csak nagyon szeretném, ha ez így történhetne.

Kérlek, bocsáss meg nekem, és adj erőt vétkeim, hibáim, bűneim felvállalásaihoz, leginkább, leküzdéseikhez! A továbbiak megelőzéséhez! Kérlek, segíts, hogy hátralévő földi életemet hitben, hitelesen, békességben, koromnak megfelelő egészségben, magam s mások követendő tanulsága szerint, boldogan élhessem, családom, igaz barátaim körében.

Uram! Könyörögve kérlek, vigyázz a gyermekeimre és az unokáimra! Övék a földi és égi jövő. Övék a te hited. Övék lehet a te megígért országod. Övék az én életem tanulsága. Övék az első szelet kenyér, az első gyümölcs a fákról. Övék a csobolygó patak vize, s az első érintés élménye. Az éjből előbúvó Hold csillogása, s az ébredő hajnali fények langymelege.

Vigyázz Uram a velem élő hites, hiteles és örök nőre! Társamra, páromra, ki legközelebbről hallja lélegzetem, szuszogásom, beteg szívem dobbanását, aki majd legvégül a te kegyelmedből rám ölti a hosszúútra való ünnepi ruhát.

Kérlek, figyelő szemeddel vigyázz és figyelmezz jó Uram rokonaimra, barátaimra, s minden jóakaratú emberre, mert az életnek és méltóságának csak akkor van értelme, ha a Szülő példát mutat és felügyeli a cselekedetet.

Könyörögve kérlek Uram, minden, már eltávozott szerettemet, halottamat a te igaz kegyelmedből részesítsd az örök élet igazságából! Hitünk értelméből, a feltámadás szentségéből, hiszen nagy vagy és dicső Uram! Hiteles vagy, bölcs és igazságos! Irgalmas, aki a legnagyobb kegyelem birtokosa!

Irgalmazz nekem Uram, hogy könyörgésem meglelhesse tanulságát és igazságát. Kérlek, részesíts a megbocsátás és kegyelem szentségében, erősítsd meg hívő szívemet, s tedd látásom az igazságban tisztábbá! Te vagy az egyedüli igaz, te vagy az Igazság és te vagy a Hit! Segíts Uram, hogy tisztességes küzdelmet vívhassak a kísértővel Hitem, Családom, Hazám, az örökkévalóság, az örök élet érdekében! Tudom, vallom és vállalom az igazadat Uram. Te ismered és érted az én napi küzdelmeimet, kétségeimet, a már nem is hiábavalóságaimat. Hadd járjak Uram a hosszú, igaz Úton, még ha tele is van nem a földön kitalált feketeárnyú akadályokkal! Az akadályok azért vannak, hogy leküzdjük őket – a csak tőled és a Hit által kapott segítséggel! Csak egy út vezet hozzád a földi labirintusból. De ez az út olyan, mint az éjszakai Csengery út, homályos, alig van kivilágítva! Kinyitom hát szemem, megpróbálom megkeresni az isteni fényt, a Hit akkumulálta Világosságot. Ugye segítesz Uram? Nekem, nekünk, mikró-porszemnyi ember-formájú valóságoknak? Hiszlek, hiszünk! Kérlek és reméllek! Kérünk és remélünk!