Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Riersch Zoltán: Őszi pillanatok

2017.09.02

Késő őszi kép

Nem írnak 
végrendeletet a fák,
mégis oly nemes

a megfonnyadt 
rozsdasárga levelek halála.

Az őszi ködben
társtalan a gerle,
a füstifecskék régen útra keltek.
A hajnali zúzmarától szakállas 
sürgönydróton - már csak 
a fázó verebek és varjak bólogatnak.

 

Árnyék az arcon

Egy valódi Jónásra várva
az élet vizén pecáztam
egy bögöly csípett délután.

A fullánktól,
vagy mástól

görcsberándult szürkülő testem

szürkülő szeptember.
Elszáradtak az estikék,
s az esti kék
felhőtlen ég horizontján
búcsút int az égi pipacs.
Egykor volt társa,
a búzavirág fázósan belebúvik
a távol - a képzelet
krizantém-ruhájába.
A kerti fenyő temető-tuja.
Mögé bújva álomra szenderül a Nap.
Az árnyékos az arcon
már nem látszanak a ráncok

 

Őszi fényben

odakinn szitál az eső
közeledik a beteljesülés
anyám már nem ölel magához
tegnap elmentél Te is

szürke volt a reggel
mára hiába az őszi verőfény
a fecskék délre húztak
s mit keresek nem lelem

a tápláló termés a helyén
roskadozik a magtár
roskadozok én is
lassan elfogy a fény is