Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Riersch Zoltán: Kor kép, torztükör

2017.06.13

A hallomás nem ismeri Istent.

Az értékeimnek vallott percek tömegsírban.

Gondolataiból él, ki még él,

légző gyökereibe kapaszkodva kúszik felfelé a gödörből,

a lassan pulzáló élet peremén.

Némán sír a Jelenések Könyve.

Minek a csak szöveg,

békétlen hangokból pucér szavak halmaza?

Múltbéli bölcsességem, vajon gazdagságom?

Lángokból mentett, computerek árnyékában,

máglyára szánt könyvekből vackot vetettem

a fals tudat sötét körének sötét sarkában.

Kiokosodottak agitálják harminc ezüstön vett

harminc IQ - s társaikat.

A lehúzott redőjű tudat mindennapos alkony.

Háttérben győzikés kultúrzenére pantomimtáncot lejtenek

a huszonegyedik századi görögtestű hősök:

műpiától részeg kopasz fának támaszkodó tarok.

Pillantásuk torz, tükör, benne a lényeg,

csupaszcombú – csupaszelvű tetkós, emo - s lányok,

hit nélkül, erényben ledéren jósolják a szebb jövőt.

 

Azt mondják, minden perc, gondolat,

ha érted, néha érdem, de legtöbbször száz s ezer halál.

Torz-tükör korkép parabola.

Ne gondolkodj, minek, - koma: szaladj fejjel a falnak,

ha holt is a folt, a zsákra akkor is rátalál…

Nem nyílik a virág, hiába hiányzik az orgona illata,

a sűrű ködben sétálva

fehér csontokat láttam a téli kertben.

Ezer éve s talán még száz, egykor volt tengerpart,

korpusztalan temető.

Ma néhány bokor, cserje,

s az ágakon a jégvirág, jégmadárdalos téli zúzmara.

Nem hiánya túlélésnek a megsemmisülés.

 

Pereg a film. Fogyóban a könyv lapjai.

Szakadék szélén fekszem. Szakadék szélén ébredek.

Az eleje összefügg a végével.

Alma? Kígyó? Benne van a nem szabad leltárában.

Mit számít holmi praktika, kései bűntudat, az „én nem így akartam”:

rég ellenkező irányba megy az eleje és a vége.

Majd, azt teszed? Hiába, nem láttál a hamis fényű hamis naptól,

elfutottál, önmagad elől – önmagadtól!