Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Riersch Zoltán: Hogyan, miért, csak az Isten tudja

2018.05.02

Tüdőm kénesen fodrozó pokol, 
ereimben langyos már a vér.
Üres gyomromban sorsom dobol, 
kicsontozott a patás denevér.

Egykor édeni porból lettem, 
felhők közt cikázó villanás.
Sudár büszke fából - kidőlt keresztté 
tett magányom, s a téves folytatás.

Hogyan, miért, csak az Isten tudja. 
Vagy ő sem, ha ő is csak múló délibáb.
Bár, itt a végén, már nem is számítanak 
az arctalan, már néma - múltbeli hibák.

Lettem, voltam, s már nem leszek.
Vonz a fekete lyuk, - az időutazás.
Már nem zavar a szó, nem izgat
holmi - hazug, földi zaklatás.

Sátáni Kőtáblák. Vigília, - te Deum,
ornátusba bujtatott - utolsó kenet
teszi furcsán teljessé az utolsó perceket.

Gaia rabjaként hittem Istent, 
morbid és gondűzött kanosszám során,
de hiába vágytam, áhítoztam Igazát, a Mást:
álom volt, furcsa álom, illúzió csupán.

Fogat fogért, szemet szemért!
Néha tán érthető -, és az élet olykor hasztalan.
Kétezer éve, (ki tudja miért) az emberiség, 
a megváltás, - s Jézus is hazátlan-hontalan…

Riersch Zoltán fényképe.