Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Riersch Zoltán: Hitem és ünnepeim

2017.11.24

November utolsó csütörtökét követő vasárnap, ádvent első vasárnapja. Még néhány fáradt fényű, ködtől, zúzmarától meggyötört nap, s megjelennek az utcákon az első karácsonyi árusok, s ránk köszön a várakozás. Az eljövendő előtti utolsó hetek Ádvent előszobája. Letudjuk a Luca-napot, emberarcú kívánságok telepednek gondolatainkra. Írhatnám úgy is, ebben az őrült, idegbeteg, lélektelen, rohanó és taposó világban, többnyire furcsa kívánságaink vannak. Nekem is, gyerekeimnek is. Unokáimnak, barátaimnak is. Furcsa, mert bármennyire is eszement az ember, józan pillanataiban szeretetéhes: tenni és akarni akaró. Hívő, kisdedváró. Az amúgy mindennapos őrület ellen megváltásra vágyó. Megváltóra, Messiásra vágyó! Szívből, igazából, eltelve igazi érzésekkel, pótolandó, pótolható hiánnyal, szeretettel. Olyannal, amiért kell és érdemes élni! Már érezni a beigli illatát, hallani az ezüstderes tűlevelek között suhanó száncsengő susogását. A várakozásban áhítatillatú, gyertyaillatú a fel-felkacagó szentestét váró csend. Az örökké haragvó, már kevésbé haragos, szinte már meg is bocsátó. A katona vaktöltényt rak a fegyverébe, (be jó lenne) s az ellenséges árkok ásója betemeti szörnyszülöttét. Templomainkban mosolyognak a szentek, s a padsorok között feltűnik az eddig hitetlen is. Az eljövetel hitben is erősít. Egy az Isten, bármely úton közelíted, a Hit ereje átsegít a hosszú Út nehézségein. Nemcsak az újraélesztett élet privilégiuma az „alagútfény”, - bár az is igaz, fényt látni csak az tud, aki tiszta és őszinte szemmel nézi pislákoló fényeit a teremtett és megvallatott világnak.

A kiűzetés óta a Teremtő akaratából még születünk, de meg is halunk. Születünk, mert Isten a teremtéskor így akarta, - s meghalunk, mert elkövettük az eredendő bűnt: kétszer tagadtuk meg az örök életet! Az Édenkertben, s aztán a kiűzetés után, a Golgotán. Utána már hiába mostuk mi is kezeinket, megteremtettük saját haragosainkat, árokásóinkat, katonáinkat, tolvajainkat, farizeusainkat. Akkor is, most is. Így múlik el a világ dicsősége. Így múlik el a világ dicsősége? Lám’ – kétezer éve a Csendes Éjben megtisztul az ember. Az ádventi előszobában leveszi kalpagját, tisztelegve az élet értelme előtt, lemossa testét és lelkét, s szemében életre riad az értelem fénye. Tudja, érzi, többet nem hibázhat!

Ádvent, s aztán a szenteste közeledtével esthajnali fényben figyeljük egymás íriszét. Hóharmatos örömkönny csordul ki a lélek tükréből az ádventi gyertyák-fények segítségével a betlehemi jászol s a zöld fenyő láttán: Mennyből az angyal lejött hozzátok, pásztorok, pásztorok… Jézusunk, Jézusunk Betlehemben… megszületett a Megváltó halleluja… Isten álld meg a magyart… Isten álld meg a magyart jókedvvel, békével… gyűlölködés, önpusztítás, törökátok nélkül… Ámen