Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Riersch Zoltán: Bölcső versek

2015.10.18

Riersch Zoltán:

A régi ház előtt esti csendben

 

Ha álmodom, mélye - egy régi - régi ház,

előtte moharuhájú foltozott deszkakerítés.

A sárgára meszelt csipetnyi lak előtt

nagyokat sóhajt az égig érő vén diófa.

 

Borzas leveleit zúgatja fáradt őszi szellő,

sápadtzöld s barnalombos ágkarjaival átöleli

a vályogfal előtti csöppnyi padon üldögélő

feketeszoknyás, és meggyfapipás bölcseket.

 

Aranyától hunyorog a Nap, lemenőre készül.

A kisház kockaablakai kíváncsi kék szemek.

Fáj a hiány! Mintha gyermek maradtam volna,

s most is haragos fűzfavessző csipkedné ülepem.

 

Öreganyám alkonyatruhájában lépdel felém

az estére forduló Mosó-parti ciripcsendben.

Kettőt vakkant köszöntőre a felkelő Holdnak

öreg kutyánk, aztán a csend - már éji fátyol.

 

Jaj, ülnék én még gyerekként a régi ház előtt

esti szürkületben, rám telepedő éji csendben,

de éveim tovatűntek csendesen, mint nagyanyám,

a hiánytól jeleket írok egy megszürkült papírra…

 

Riersch Zoltán:

Keblére ölel a Mosó-patak

 

Az Esthajnal pislákoló mécses,

fényruhába öltözteti a falut.

Születésem messzi pillanat,

s a ház, a kicsi sárga ház ajtaján

csak a huzat kopogtat helyettem.

 

Haragoszöld, pergető nyári zápor

utáni  virágok, üde növények,

telt, kövérbarna kerti barázdák,

s a csapási szőkén szilaj homok:

ezer éve büszke ősi föld-rokonok.

 

A magos templomtornyi fülesbaglyok,

óh idők, óh Uram, ifjúkori féktelen

szerelmek, neszek és a hangok,

barátok, kalandok, első iskolám,

öcsém, húgom, tovatűnt nagyanyám!

 

Szülőfalum, óh ezerszer áldott földje,

mily’ büszke rád Kiskomárom szülötte!

A templom felől homokot pörget a szél.

Zsongó – bongó családi kaptár a falu,

szorgos nyár reggeli méhek döngése.

 

Nem szégyen a könny, végig gurul az arcon.

Hiába ősz a fej, a szív tétován beleremeg.

Térdem imára bíztat, letérdelek a parton:

Keblére ölel a lassan kanyargó Mosó - patak,

mielőtt a távolba, az ismeretlenbe szalad.