Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Riersch Zoltán: A boldogság hangja

2018.02.13

Egy nehéz éj után
harmatos-izzadtan,
ballábbal kelt fel a Reggel.

Mily’ csodálatos a világ!

A hajnal színei 
életre keltették vágyaim,
s talán még titkaim 
van Goghi illatát is
hátára vette a fürge szél.

Isten – tudja, mit akar.
Én mégis tűnődök rajta:

Értelme – van-e még
felébreszteni a szeretetet?

Otthonom templomi áldás.
Kegyelem – szépség.

Vendégmarasztaló,
asztalomon 
véremből szüretelt a bor,

de mérték az érték.

Így, a vége felé
már fehér fejem
s néha reszket kezem,
érintésem mégis 
simongó szerelem,
baráti ölelés.
Szemem értelemszikrája
Fény és Szeretet.

S ha, néha, 
még elringat öled,
szerelmem meleg takaró.

Születésem már múló pillanat
Sorsom zarándokút.

Majd ha végleg
nevemen szólít a lélekharang,
s kiben mindig hittem,
becsukja mögöttem az ajtót,
én a Titkok Házán
titokban kinyitok egy ablakot:
egy utolsó könnyes ölelésre:

Te ne lepődj meg
a szférák és hárfák zenéjén,
s ha majd túlvilági
szeretleket mennydörgök

a Boldogság Hangján…