Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Riersch Zoltán: Az ádámi múlt romjai között

2016.12.01

 

A júdeai csendes éjben egy magányos csillagköszönt a siető napkeletiekre. A büszke esthajnal szemében tétova volt a mosoly, az oly’ sokat látott Holdnak is Betlehem felé mutatott a fénye. Két fehér, meg egy szerecsen után porzott az út, s az elágazásnál, még nem állt a kereszt. Mirha és tömjénillatú ruhájukba burkolózva útjuk - titok, - a mosom kezeimet későbbi átka, már akkor, minden názáreti bokrot és fát körbevett.

S bár csoda készült születni a csendes éjben, sakál vonyított a kisváros szélén, keselyű körözött az istálló felett.

De a  három, meglett férfi utat törve az  ádámi múlt romjai között, mit sem törődött az eljövendő feszítsd meg hiénákkal.

Titkuk célja utat mutatott a besározódott hitnek és tudatnak.

Kétezer éve csak a pásztorok és a napkeleti bölcsek várták a bizonyságot. No meg a sok évet látott cédrusok.

Az istállóban egy asszony suttogott, gőgicsélt kisdedének, mennyei zene volt az, az ács, József, büszke apai fülének. Csak a jászol a tudója, no meg a hármak, a pásztorok mellett, hogy születet a királyok királya, a halált, az eredendő bűnt megváltó,

Messiás, a későbbi út-menti kereszt!

Úgy kétezer éve az esthajnal fénye mutatta az Utat.

Itt, e megvallatott és megsanyargatott világban, majdnem minden hiába hangulatban, a hangtalan esti csendet megtöri a felsőtemplomi harang giling galangja:

A megszentelt falak között találkozik az értelem az érzelemmel,

a szószéki Ige és a Tiszta Szó: Az Ige hirdeti a kőtáblai mit és a hogyant, a Tiszta Szó vigasztalja, ki vigaszra vágyik; egy másik, egy igazabb, boldogabb mai boldogtalant.

S hogy az ige és a szó ne vesszen hiába, az igaz szeretet, a szív, a hiány, a várakozás kiáltsa világgá az újezredi ádvent üzenetét:

Békét, boldogságot, igazságot, megváltást, megnyugvást, szeretetet, bocsánatot és megbocsátást üzen az esti csendben,

fel – fel törő harangzúgásban a biblia és a toll…