Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Októberi gondolatok

2011.10.07

 

Hit az Úrban
 
Kinek lelkében
nyoma sincs az Úrnak,
elhagyott magányos ház
a magányos óceán partján.
 
A Teremtő büszke mosolyát
esti imáimban viszontlátom
halott anyám
halottfeketerózsa arcán.
 
A volt nincs tovább
 
A szürkület rám esteledett.
Elmúlt. A volt nincs tovább.
Gyermekkor. Bohó ifjúság.
Felperzselődött lépteimnek útja.
 
Nedveimből nem fogan több
élet, se pőrére vetkőzött gondolat.
Szilánkokra tört homokórában
nem pereg a homok.
 
Tovább megyek – semmiség.
Már Föld sem forog talán.
Összeszorított kezeim, zárt tenyerem
nyílik, s tovarebben a már Semmi.
 
Ózon
 
Megálltam az üres utca
szélfútta sarkán –
megvárom, míg a lámpa
zöldre vált.
 
Tüdőre szívom
a ma csendes Ady utca
busz - gázas ózonját.
A lámpa pirosra vált.
Fel-feltör belőlem a köhögés,
olyan vér félét köpök.
 
A nyolcas és a gáza elment.
Olyan nagy a csend, hogy
minden üvölt körülöttem.
 
Pillangót kergettem
 
Pillangót kergettem.
Látom a rétet…
Nemcsak sárgát, -
Zöldet, pirosat, kéket.
Méhcsókolt mezei virágok
örömkönnyeim tanúi –
cseppjei lucernára s szénára
cseppenő gyermekkori csodák.
 
Isiászom
 
Istenemre, ha fáj is,
leghűbb társam,       
nem akarom, mégis jó barátom,
napi keservem:
húsomat s csontomat marcangoló
fáradhatatlan isiászom.
 
Ha nem lenne – lehet,
színesebb lenne a világ,
de van, én a frásztól nap, mint nap
színes fájdalmat szikrázó
csillagokat látok.
 
Szürke világ
 
Szürkül az alkonyat.
Megkopott színe a mezei virágnak.
A Nap aláfordul.
A világ rá sem csodálkozik
saját fakóságára…
 
 
Én, Te, Ő
 
Én voltam.
Te még vagy.
Ő meg kisbetűs istennek
képzeli magát.
Én hittem.
Te ezt elhitted.
Ő meg fel akarja építeni,
amit már mi közösen
rég felépítettünk…
 
Folytatása következik
 
Te elkezdted.
Én folytatnám.
Nem hagyod.
Hol az igazság?
A valami a semmi ellentéte.
A semmi láthatatlan.
A láthatatlan megfoghatatlan.
A megfoghatatlan -
kiknek közös, kiknek cél.
Hol isteni, hol istentelen.
Folytatása következik.
 
 
Még vagyok
 
Vagyok.
Még vagyok.
Egyedül – többedmagammal.
Néha rácsodálkozom
A vajh’ miért meghasonlott világra,
Többedmagammal, mégis egyedül.
A magány rossz tanácsadó.
Tanácstalan is vagyok.
Még vagyok.
 
Emlék
 
Egykor levetkőztettelek
huncutkodó szemmel.
Szerelmes szerelemmel.
Ma már a szexi ruháidat is
magad veszed… -
azt még látom, le és fel.
 
Valóság és valótlanság
 
Minden fontos –
istentudjamiért – újra.
És minden haszontalan.
Beszélgetés és szeretkezés
az élőnek tűnő halottakkal
és a halottnak tűnő,
kifacsart élőkkel.
Valóság és valótlanság,
valamiféle naplemente,
valamiféle múló élet
kopott kapualjában.
 
 
 
Tükör
 
Ha néha kíváncsiságom
balgán bűnözni vágy,
kacér szemed a tükröm.
Fel felpislant benne két,
egykor kék, ma már
szarkalábas szemem.
 
Szakállas szám sarkában
még ott bujkál a csókok vágya,
de te ma már a minapi ifjúságom,
a múlt, s a tükör párja vagy:
Benned látom a kimenetelt
még megmaradt mindenemből…
 
 
 
Fakóság
 
A fehér árnyéka
szürke és fekete.
A felkelő Napé is.
Színtelen Nap.
Színtelen ok.
Színtelen – le – menő.
 
 
 
Huzat söpöri a Fő utat
 
Jobbról s balról huzat söpöri a Fő utat.
A Deák téri fák izmos ágkezeiből
kitépi a szél a megsárgult,
foltos rozsdás faleveleket.
 
A fáradtan hunyorgó októberi Nap
még megmelengeti s megborzolja néha
a krukkoló galambok foltos tollhaját,
de már párakékes füstöt húz maga után
 
a kerregő, harákoló sárga hatos.
Az égre törő délceg templomtorony
beletöpörödik az őszbe, az aligköd mögül
lassan kikandikál a Mindenszentek hava..