Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Cito pede labitur aetes (Gyors lán rohan az idő)

2011.04.21

           

              Riersch Zoltán:

           Gyors lábán rohan az idő

           (cito pede labitur aetes)

 

 

           Nap sütötte,

                    szél fútta,

                              eső áztatta,

                                      

           harkály kopogott kemény kérgén,

                    kakukk adta hírét évei számának,

 

           villám hasította,

                    vihar szaggatta.

                              törte szerte – szét

                                       kart formáló ágait:

 

           A Nap túl a horizonton.

                    A szelet elűzte az éj.

                              A Hold holt foltként

                                       belesápadt a télbe.

 

           Hiába az Öröknek ígértek,

           ördögé is lettek az ördögnek ígértek:

 

           a kerti pillangók, tarkán kékek,

           pillangós tündérkert,

           tündérkerti álmok,

 

           tarkaruhás kacagó lányok,

           fehér s lilaruhás lányok,

           illatos, fehér s lila orgonák:

 

           Májusi permetben fürdő szerelmek.

           Feszülő testek izzadt ernyedése,

           fáradt reszketése ölelő kezeknek.

 

           Arany s szőkülő búzakalászok,

           kék, piros, sárga mezei virágok,

           surrogó ér, patak, csermelycsobogás,

           szerelmes testünk izgatott verejtéke:

 

           A nászágy békéje és csatamezeje,

           s ki, látta, tanúja, a Hold koszorúja:

 

           Pokollángos szú rágta művi világban

           mégis művirágban lakoznak a férgek!

          

           Elmúlt, betemette a tél.

                    Kopár ágai

                              nem kapaszkodnak

                                       a kopár világba.

 

           Napfogyatkozáskor

                     nem csak a Nap fogy el.

                              Bogáncs és tövis az Út

                                        a valódi csillagokig.

 

           Életünk göcsörtös fájának ágairól

           apokaliptikus végzetekor

 

           vaskos viharvert törzsének lába elé

           hullt bölcsessége és értelme,

           százszor száz s ezer rozsdás levél.

 

           A sasok nem legyeken élnek.

           A fecskék útra keltek rég, délnek.

 

           A Fő úti koldus

           királyként gyűjt adományt:

           napi nyolcezer s két liter a vége.

 

           Én kolduskirályként

           életem tüzes trónusáról

           önmagamon uralkodom!

           Csekély éhbér, de lelki béke!

 

           Gondolataim gyolcstiszta, pucér,

           meztelen lelkű meztelen faágak.

           Moharuhába bújva

           levetettem száradt leveleim:

 

           Vadaktól sebzett

           törzsem titkos ereiben

           elrejtett nedvem elixír,

           öröklét kelyhének cseppjei.

 

           A böjti széltől oxigéntelen levegőt lélegző

           gyökérkarjaim

           tavaszt s szerelmet vágyó a légzőgyőkerek.

 

           Dadog a gázoktól száraz szám,

                    dadog a lemeztelenített gondolat.

                              Hát jó, elharapom végét a szónak!

                                       Hamis a hír a hamis jóravalónak!

 

           Gyalázkodik a dicséret…

 

           Születésem gyors, halál,

           halálom valami és kezdet,

           gyors lábon rohanó idő.

 

           Egykor virgonc kutyakölyökként

           gumicsonton marakodtam a sorssal.

           Mai, vénülő eb morgásom

           kora őszi Szélfi susogása.

           Csak a fogatlan kutya ugat!

 

           Mhrrrrr… Vaúúú … Vaúúúúúú!

 

           Exitus-----------------------------------

          

           Lucifer – carpe diem!

 

           (Lucifer –ragadd meg a pillanatot!)