Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ADVENT DÉL ZALÁBAN

2015.12.15

Áldott, pihepuha hótakarta karácsonyi ünnepeket, hitben erős, emberileg és szakmailag sikeres újesztendőt kívánnak a szerzők!

 

Riersch Zoltán, és barátai: Csicsek Anna, Czigány Enikő, D. Csere Andrea, M. Kovács Ildikó, Kósa Helga, Törő Zsóka, Regényi Ildikó, Szaboljev Erzsébet, Erdős Attila, Király Lajos, Kanizsa József, Kanizsai József, a nagykanizsai Takács László Irodalmi kör, a fővárosi Cserhát Irodalmi Kör, és az óbudai Krúdy Kör tagjai.

 

 

 

Riersch Zoltán: Isten áldd meg a magyart!

 

November utolsó csütörtökét követő vasárnap, ádvent első vasárnapja. Még néhány fáradt fényű, ködtől, zúzmarától meggyötört nap, s megjelennek az utcákon az első karácsonyi árusok, ránk köszönt a várakozás. Az eljövendő előtti utolsó heteket nyüstöljük, nemsokára letudva a Luca-napot, emberarcú kívánságok lepnek el bennünket. Írhatnám úgy is, ebben az őrült, idegbeteg, lélektelen, rohanó és taposó világban, néhányunknak furcsa kívánságaink vannak. Nekem is, gyerekeimnek is. Unokáimnak, barátaimnak is. Furcsa, mert bármennyire is eszement az ember, józan pillanataiban szeretetéhes: tenni és akarni akaró. Hívő, kisdedváró. Az amúgy mindennapos őrület ellen megváltásra vágyó. Megváltóra, Messiásra vágyó! Szívből, igazából, eltelve igazi érzésekkel, pótolandó, pótolható hiánnyal, szeretettel. Olyannal, amiért kell és érdemes élni!

Már érezni a beigli illatát, hallani az ezüstderes tűlevelek között suhanó száncsengő susogását. A várakozásban áhítatillatú, gyertyaillatú a fel-felkacagó szentestét váró csend. Az örökké haragvó, már kevésbé haragos, szinte már meg is bocsátó. A katona vaktöltényt rak a fegyverébe, (be jó lenne) s az ellenséges árkok ásója betemeti szörnyszülöttét. Templomainkban mosolyognak a szentek, s a padsorok között feltűnik az eddig hitetlen is. Az eljövetel hitben is erősít. Egy az Isten, bármely úton közelíted, a Hit ereje átsegít a hosszú Út nehézségein. Nem csak az újraélesztett élet privilégiuma az „alagútfény”, bár az is igaz, fényt látni csak az tud, aki tiszta és őszinte szemmel nézi pislákoló fényeit a teremtett és megvallatott világnak.

 

Egy ideje a Teremtő akaratából születünk és meghalunk. Születünk, mert Isten a teremtéskor így akarta, - s meghalunk, mert elkövettük az eredendő bűnt: kétszer tagadtuk meg az örök életet! Az Édenkertben, s aztán a kiűzetés után, a Golgotán. Utána már hiába mostuk mi is kezeinket, megteremtettük saját haragosainkat, árokásóinkat, katonáinkat, tolvajainkat, farizeusainkat. Akkor is, most is. Így múlik el a világ dicsősége. Így múlik el a világ dicsősége? Lám’ – kétezer éve a Csendes Éjben megtisztul az ember. Az ádventi előszobában leveszi kalpagját, tisztelegve az élet értelme előtt, lemossa testét és lelkét, s szemében életre riad az értelem fénye. Tudja, érzi, többet nem hibázhat!

Ádvent, s aztán a szenteste közeledtével esthajnali fényben figyeljük egymás íriszét. Hóharmatos örömkönny csordul ki a lélek tükréből az ádventi gyertyák-fények segítségével a betlehemi jászol s a zöld fenyő láttán: Mennyből az angyal lejött hozzátok, pásztorok, pásztorok… Jézusunk, Jézusunk Betlehemben… megszületett a Megváltó halleluja… Isten álld meg a magyart… Isten álld meg a magyart jókedvvel, békével… gyűlölködés, önpusztítás, törökátok nélkül… Ámen

 

Törő Zsóka

Angyali áldás

 

Kicsi Angyal, vártunk téged,

mutassa meg gyertyád fénye,

kinek kell a segítséged,

kinek magányos az éje!

 

Ajándékozz melegséget,

édes reményt életébe,

csodálatos békességet

töltsön lényed a szívébe!

 

Karácsonykor ne maradjon

senki szeme könnytől nedves,

minden ember mosolyogjon,

szeresd őket nagyon, Kedves!

 

                                                                                    

Szaboljev Erzsébet: Karácsonyi áhitat

 

Csillagruhába öltözött a decemberi este. Arany és ezüst flitterek díszítették palástját. A megfáradt felhők napi útjukról pihenni tértek. Gondolták, az ünnep fényeit nem illő eltakarniuk, mély álomba ringatták magukat. A jóságos Hold az eljövetel tiszteletére alaposan felhizlalta magát. Kerek orcája ezüstösen mosolyogott, s a csillagok vidám táncot lejtettek a Tejúton. Az égi táncosok néha cinkosan összenevettek öreg barátjukkal, s jólesően megállapították, Őlunasága bizony jó egészségnek örvend! Az égi jókedvet látták a Karácsonyt váró emberek, s aki egy pillanatra is felnézett az égre, észrevehette az ünnepi készülődést.

Az utcákat már feldíszítették. Fényfüzérruhába öltöztették a házakat, a Fő úti fákat, a kirakatokat és a Megváltóra váró lelküket. A levegő megtelt várakozással. Az izgalom szinte tapintható. A Deák - téri templom toronyórája a hidegtől rekedten elütött egy bimbamot, aztán rögtön rájött, ez a nap más, mint a többi! Feladva büszkeségét, megköszörülte ettől ércessé váló torkát, és vidám harangozásba kezdett.

A templom is készül az ünnepre. A padsorok között is érezhető az izgalom, az ádventi várakozás. A színes sokaság színes ruhája, mind - mind karácsonyfadísz. Körös - körül gyertyák, s középen az első, az ádventi szimbólum gyertyája. Felzúg az orgona, lecsendesedik a morajlás, majd teljes a csend. Sorjázni kezdenek a versek, dalok, templomi énekek. Kedves arcok, mosolygós szempárok, könnyek, áhitat. A hallgatóságot magával ragadja a zene, és elrepíti egy másik dimenzióba. Fények és illatok. Tömjén és mirha. Aztán – egy csilingelő hang. Fiúszoprán. Csilingelő égi hang. Csendes éj… Szentséges éj… Csodás hang. Eljöveteli hangulat. A szemekben könnyek. A falakat díszítő pufók angyalkák rokokótáncra perdülnek az áhítat - zene dallamára…

Nézem, hallgatom ezt a csodát. Köszönöm, Uram! Igen. Ő az én kisfiam. Az én kis karácsonyi csodám. Megszületett a Kisjézus halleluja! Mennyből az angyal… az én kis angyalkám… Ezt a katartikus élményt még soha nem tapasztaltam. Végigpereg előttem eddigi életem. Hallgatom életem értelmét, és körülölel a Karácsony. Gyertyafény. Jézus és a rám találó szeretet messzire röpíti gondolataimat.

Zöld fenyő, óh zöld fenyő… szent az este…

Szenteste. Terített asztal. Feldíszített karácsonyfa. Illatok. Az asztalon tárkonyos húsgombóc leves. Rántott hal. Töltöttkáposzta, beigli. Érzem az illatokat, s ott belül látok valamit, valakit, valakiket.

Kislány vagyok. Étkezőasztal. Édesanyám mellett nagyapám, nagyanyám, nagybátyám, édesapám és én. Már hosszú évek óta nem lehetnek velem, csak az álmaimban, a gondolataimban. A kisfiam énekel. Együtt vagyunk. Közel vagyunk. Megint. Csoda. Egy tízéves kisfiú éneke, és a karácsonyi áhitat csodája.

 

 

Törő Zsóka

Advent

 

Búcsúzik november,

kopogtat december,

Reménynek csillaga

ragyog a szemekben.

 

Jöjj el hát, oly rég várt,

megváltó szeretet,

varázsolj békéssé

elárvult lelkeket!

 

Felejtsünk haragot,

sértődést, bánatot,

tanuljunk Jézustól

sok-sok alázatot!

 

Tanuljuk meg tőle,

mi a megbocsájtás,

ne legyen közöttünk

veszekedés, bántás!

 

Fedje be szennyünket

csillogó hólepel,

december havában

minden szív ünnepel.

 

Ajándékba idén

adj forró ölelést,

lelket melengető,

erőt adó reményt!

 

Ne legyen szívünkben

fájdalom és ború,

legyen a karácsony

Szeretetkoszorú !

 

 

Kanizsai József: Advent a mélyben

 

 

 

 – Te meg mit csinálsz? – Kérdezte az anya a 21 éves fiát, aki lelkesen pakolt a konyhában.

Zsolt csak felnézet, miközben egyre másra tűntek el dolgok a nagy hátizsákban.

Háromnapi élelem, zseblámpa, öngyújtó, gyufa, ital, csoki, szabályosan kirámolta a konyhát a gyerek.

– Kérdeztem valamit! – ismételte meg a kérdést az anya mikor látta, hogy még a csomagban levő adventi gyertyákat is beteszi a zsákban. Bár sejtette, hogy a fia kincskeresésre indul, hiszen a fémkeresője, és az ásója is ott volt, új elemekkel. Csak furcsállta, hogy most ez kiegészült két hatalmas kötél csomóval.   –

– Elmegyek a hegyekbe, még tart a szünidő, mit hozzak neked ajándékba? – kérdezte Zsolt az anyját mosolyogva. – Minek oda, kötél, vagy fémkereső? ­– Tegnap arra jártam kocsival, és igen csak ígéretesnek tűnt a környék, és találtam egy pici kis barlangot. Nem rég keletkezhetett, mert még senki sem fedezte fel.

– Jó volna fiam, ha itthon maradnál, mindjárt itt a karácsony, van munka a házkörül is. Meg bármi történhet. Miért nem mentek többen?

– István is jön, mert dokumentálni kell akármit, találunk, kincskeresés közben, akár a barlangban. – Tulajdon képen, mit keresel? Mit a „földön, vízen levegőben” ahogy a reklám is mondja.

– Talán magamat, ne aggódj, holnap estére haza jövünk. – azzal csókot, nyomot anyja arcára és kiviharzott a nagy hátizsákkal a kocsihoz. Szépen betette a csomagot a csomagtartóba, ellenőrizte, a gépkocsi világítását, fékrendszerét, keréknyomást. Majd felnyitotta a motorháztetőt is és a fékfolyadék, majd az olajszintet is ellenőrizte. Fiatal létére eléggé éret felnőtt benyomását, keltette az emberekben. Majd mikor mindent rendbe talált, beült a kocsiba, és búcsút intett az anyjának, aki végig figyelte fia minden egyes ténykedését.
Zsolt elindult barátját felvenni és irány a hegyek.

 

 Pár óra autózás után megérkeztek a kitűzött cél hoz, a hegy lábánál hagyták a kocsit, amit tudtak magukkal vittek, a kocsit annak a rendje-módja szerint becsukták. Nem volt szándékukban sokáig maradni, 4-5 óra fémkeresés után irány a hegy azt is meg akarták nézni, és pár fotót készíteni. A fémkeresés, pár marék érmét hozott a konyhára, már megérte, hogy eljöttek. Hátha még a barlang is tartogat meglepetést számukra.

Egy órás gyaloglás után, megérkeztek a barlang szájához. Barlangnak enyhén szóval túlzás volt, inkább valamilyen vízmosás lehet.

 

 Zsolt ragaszkodott, hogy ő menjen le elsőnek, de a barlang nevet közösen fogják kitalálni.
Már meg is egyeztek, hogy ez a név a halottak kapuja lesz!  Olyan szúk volt a barlangnyílás, hogy mindent le kellet venni- e Zsoltnak a lejutáshoz. A sisakhoz ragaszkodott és az nem is gátolta az ereszkedésben, de minden mást szinte fenn kellet hagynia. Telefon nem foglalt nagy helyet, zsebét azért telerakta, apró dolgokkal, ami nem okozott gondot a tovább jutásban. Nem izgatta magát, hiszen szándéka szerint csak párpercet akart lenn eltölteni. Szájában apró csákánnyal, biccentett barátjának, hogy lassan engedheti a derekára csomózott kötelet. Igyekezni kellet, hiszen november végén a nappalok sem olyan hosszúak, bár ez csak István szempontjából merült fel, hiszen lenn akár nappal van, akár nem ott azért sötét van.

 

Az első 30 m. a tervnek megfelelően ment, kisebb- nagyobb pihenővel, megszakítással. Ilyenkor Zsolt kalapácsát használva leütött egy-egy veszélyes szikladarabot.

István már a második kötélcsomót használta, amikor megtörtént a tragédia. Érezte, hogy a kötél a szokásosnál könnyebb. Kiabált le Zsoltnak, hogy – Elszakadt a kötél. Veled mi van? Minden rendben van? – Kiabálta aggodva.

A válasz halkan, de érthető volt. – A lábam azt hiszem eltört, és omlik rám a kürtő. – értem jött Istvántól a válasz. Bár azt tervezte, hogy leküldi a kötelet újra, de az eltömődött kürtőben ez nem fog sikerülni. Marad a segítségkérés! – Maradj nyugton, próbálj fedezékbe vonulni, kérek segítséget. – kiabálta, tölcsért formálva a kezéből le Zsoltnak. Majd felegyenesedett, és azonnal a mobiltelefonja után nyúlt. Szerencséje volt, hogy volt itt fenn térerő, ami azért kicsit meglepő volt, mert általában ez nem szokott. Főleg olyankor, ha az embernek éppen szüksége volt rá. 

 

 A hívott számon a Szent Özséb barlangmentő egyesület jelentkezett be.

Vették a riasztást, GPS segítségével bemérték a pontos helyet, (ami még számukra is új volt), helikopterrel a helyszínre siettek, a többi felszerelést gépkocsival, illetve gyalog tették meg a barlang bejáratáig.

A helyszínen szembesültek a fennálló nehézségekkel, nem egy-két órás mentésnek néztek elé. Közben István telefonon értesítette a Zsolt szüleit. Az anyja, mint ilyenkor természetesen meg volt rémülve, és azonnal kocsiba vágta férjével magukat és a helyszínre mentek. Állandóan tartották a kapcsolatot a barlangmentőkkel, és közben Zsolt anyja imádkozott fia életért Istenhez.

 

 A mentés órákat, sőt napokat vett igénybe, a remény egyre csak csökkent az életbe maradáshoz. Hiszen annak idején hiába pakolt össze mindent Zsolt nem tudta magával vinni le a szűk járat miatt. Nem maradt más csak a remény, és az ima, hogy valami csoda folytán mégis időben jutnak a bajbajutott fiúhoz.

 

Eközben Zsolt lejjebb húzódott a járatban, a telefonja összetört, még világításra se tudta használni, a fejlámpája élettartalma a végéhez közeledet. Az elem már a végét járta. Tíz méterrel lejjebb a kürtő kiszélesedett, egy tágas teremmé. Itt már félre tudott húzódni, a fentről néha-néha leeső sziklák elől. A lába már hatalmasra dagadt, tényként könyvelte el, hogy eltört, fájt is kegyetlenül. Elő szedte a zsebe tartalmát. Igen csak szegényes készlet, ami előkerült, egy kis szelet csoki, egy doboz gyufa, és egy gyertya, egy lila gyertya.

 

 Zsolt meggyújtotta a gyufát, ami sercegve lángra lobbant, éppen a gyertyát akarta meggyújtani, amikor akaratlanul is bevilágította a gyufa lángja a barlangot. Tiszta kristály barlang volt. A fények szikrát szórtak a falakon, még a fájdalmáról is megfeledkezet, csak mikor az úja kezdet égni eszmélt ismét. Gyorsan a gyertya kanócához nyomta a még pislákoló gyufaszálat. A lila gyertyalángra lobbant, bevilágítva a barlangot, néhol árnyék suhant át, majd újra a fény vette birtokában. Zsolt neki dőlt a barlang falának kezében a gyertya, az időérzékét már régen elfelejtette, megette a maradék csokit, bár ez nem igazán csökkentette az éhségét. Majd helyet kereset maga mellet a gyertyának.

 

 Eszébe jutott a nemrég tanult hittanból, hogy az adventi gyertya első színe a lila.
Szent András napjához, ami december 1. a legközelebb eső vasárnapon ünnepeljük,. Ekkor gyújtjuk meg az első gyertyát melynek színe lila, ilyenkor a templomi terítő is lila, szertartáson a pap lila miseruhát visel, és a stóla is lila. Persze az adventi koszorún is a lila gyertya az, amelyik elsőnek meggyullad.

A második vasárnap meggyújtott gyertya színe is lila, de sok helyen kékgyertyával különböztetik meg. Az advent mellett a nagyböjti időszaknak is lila az ünnepi színe. Hát most ő is böjtöl jutott eszében, hogy igencsak fáj a gyomra, az éhség mardossa kegyetlenül.

Hogy is, milyen színű a harmadik, - erőltette meg a fejét Zsolt- igen már emlékszem. Örvendjetek! Ez a vasárnap más, mint a többi, ez az advent második felének a kezdetét jelzi. Színe rózsaszín, amely az örömöt jelképezi.

A negyedik vasárnap szintén lila, amely a bűnbánatot jelképezi, ilyenkor már ég mind a négy gyertya. Majd eszméletét vesztette.

 

 Sötét volt,egy gyenge de erős fény világított a szemében, közben érezte egy kéz nehéz súlyát.

Önkéntelenül is a hozzátartozó embert kereste. Meg is találta egy szakálas férfi szelíden mosolyogva súgta nincs semmi gond, minden rendbe lesz, csak bízzál, bízzál az Isteni gondviselésben, hiszen eddig is ő vigyázott rád.

Zsolt megnyugodva zuhant újból mély ájulásba, szája mosolyra húzva.

 

Vihetjük szólt a többiekhez a mentést irányító barlangász.

A karácsonyt már a családdal töltheti, még ha nem is lesz ilyen csillogóan szép, mint ez a kristály barlang!              

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Riersch Zoltán: Ima, nem csak karácsonykor

 

Uram! A te kegyelmedből a tél után hiába tavaszodik ki újra meg újra, hiába öltöznek zöldbe, aztán hiába virágoznak a Csengery úti hársfák, mi, kik a te kegyelmed által itt (és máshol) élünk, újra meg újra tévedünk, vétkezünk, bűnbeesünk, - akarva, vagy akaratlan.  Bocsáss meg nekem, hiszen én sem különböztettem meg a tavaszt az ősztől, a miértet a miért nemtől! Pedig időm végét járom, s csak te vagy a tudója, merre visz az utam, s mikor lesz majd vége… hogyan lesz majd vége…

Uram! Akarattal, vagy sem, része voltam s vagyok az árnyéknak és a bűnnek. Alkotóelemeimre, atomjaimra szedett a láthatatlan patáslábú és köre. Hogy mi végre maradtam kegyelted mindezek ellenére, azt csak te tudod Uram. Ami az én hátralévő földi életem része, az a Te egyedüli ajándékod és kegyelmed! Te vagy a titkok tudója, és ennek a rám eső felelőssége, az én viselkedésem felelőssége! Az én tőled kapott ideiglenes kegyelmem a végső utazás, az Ítélet előtt…

Uram! Könyörgöm, bocsáss meg nekem, gyengének s néha igaztalannak! Zsenge vetéskoromban nem vett gondjába kertészem, sodródtam a szélborzolta magára hagyott levéllel – bár ez önmagában, csak magyarázkodás, nem magyarázat. Vétkeztem. Hibáztam. Hagytam magamat befolyásolni, s nem tudtam mi végre az igazság és az igazságtalanság. Nem tudtam, mi a tett, nem tudtam (vagy csak nem akartam tudni) mit teszek.

A te kegyelmedből a kezdet után jön a bizonyság és a kétség. Az értelmes, örök életre teremtett homo harca, bizonysága csak az igaz ígéret érdekében. Igaz, a te ígéreted a végső valóság. Hit és nem hit kérdése. Én hiszek benned Uram, s hiszek a túlvilági Csengery út, virágzó hársfáiban is.

De beteg vagyok, gyenge és sokat kísértett. Az is igaz, leginkább magamnak (mint mindannyian) köszönhetem nyűgöm – bajom, mint ahogy tetteimnek csak én lehetek az egyedüli vádlottja, - de élvezője is…

Uram! A te Fiad már bizonyított. Én csak bizonygatok. Fiad áldozataival, tanításaival megmutatta az Utat és az Igazságot! Nekünk, miattunk, tévedéseink, vétkeink és bűneink miatt, a megbocsátás, az Örök Élet érdekében!

Én néha tévelyegtem, s kerestem az igazságot. Mi az én, a mi nehézségünk ahhoz képest, hogy Ő a vérét, a földi életét adta a hitetlenek, a gyilkosai kezébe – értünk, miattunk, s múltunk szégyeneinek megváltása, eltörlése érdekében! Hitünk érdekében! És mi mégis legtöbben hitetlen Tamások vagyunk…

Uram! Így, utam vége felé (gondolom én, tán ezt is tamáskodva) nagy az én bűnöm, vétkem, szégyenem! Gyenge és gyarló voltam! S hogy már erőm fogyóban van, a földi korom szerinti életem vége felé járok, a bűn és bűnhődés tudatától egyre gyengébb leszek. Kitéve az elmémet és énemet ilyennek meg az olyannak, pedig az ilyen és olyan nincs is. Kisbetűs sátáni találmány. Nem segít ellene – leginkább miatta, csak a hozzád való könyörgés Uram!

Uram! Nézz reám, vessd rám figyelő tekinteted, onnan az ismeretlenből, onnan a végtelenből! Onnan, a te távoli birodalmadból, ahol te mégis közel vagy hozzám, hozzánk! Érzem szíved szeretetét, hallom dobbanását! Mostanában még álmodom is, talán az arcod is látom. Olyan nagyapám féle tekinteted. Meleg, jóságos, és mégis szigorú. Az illatod meg olyan jó pipaszagú. Mert érezlek is itt a közelemben. Vagy nem, csak nagyon szeretném, ha ez így történhetne.

Kérlek, bocsáss meg nekem, és adj erőt vétkeim, hibáim, bűneim felvállalásaihoz, leginkább, leküzdéseikhez! A továbbiak megelőzéséhez! Kérlek, segíts, hogy hátralévő földi életemet hitben, hitelesen, békességben, koromnak megfelelő egészségben, magam s mások követendő tanulsága szerint, boldogan élhessem, családom, igaz barátaim körében.

Uram! Könyörögve kérlek, vigyázz a gyermekeimre és az unokáimra! Övék a földi és égi jövő. Övék a te hited. Övék lehet a te megígért országod. Övék az én életem tanulsága. Övék az első szelet kenyér, az első gyümölcs a fákról. A csobolygó patak vize, s az első érintés élménye. Az éjből előbúvó Hold csillogása, s az ébredő hajnali fények langymelege.

Vigyázz a velem élő hites és hiteles örök nőre! Társamra, páromra, ki legközelebbről hallja lélegzetem, szuszogásom, beteg szívem dobbanását, aki majd legvégül a te kegyelmedből rám ölti majd az útravaló ünnepi ruhát.

Kérlek, figyelő szemeddel vigyázz és figyelmezz jó Uram rokonaimra, barátaimra, s minden jóakaratú emberre, mert az életnek és kegyelmének csak akkor van értelme, ha a Szülő példát mutat és felügyeli a cselekedetet…

Könyörögve kérlek Teremtőm, Uram, minden eltávozott földi szerettemet, halottamat a te igaz kegyelmedből részesítsd az örök élet igazságából! Hitünk értelméből, a feltámadás szentségéből, hiszen nagy vagy és dicső Uram! Hiteles vagy, bölcs és igazságos! Irgalmas, aki a legnagyobb kegyelem birtokosa! Uram kegyelmezz!

Irgalmazz nekem Uram, hogy könyörgésem meglelhesse tanulságát és igazságát. Kérlek, részesíts a megbocsátás és kegyelem szentségében, erősítsd meg hívő szívemet, s tedd látásom az igazságban tisztábbá!

Te vagy az egyedüli igaz, te vagy az Igazság és te vagy a Hit! Segíts Uram, hogy tisztességes küzdelmet vívhassak a kísértővel Hitem, Családom, Hazám, az örökkévalóság, az örök élet érdekében!

Tudom, vallom és vállalom az igazadat Uram. Te ismered és érted az én napi küzdelmeimet, kétségeimet, talán már nem is hiábavalóságaimat. Hadd járjak Uram a hosszú, igaz Úton, még ha tele is van nem a földön kitalált feketeárnyú akadályokkal! Az akadályok azért vannak, hogy leküzdjük őket – a csak tőled és a Hit által kapott segítséggel! Csak egy út vezet hozzád a földi labirintusból. De ez az út ki is van világítva! Kinyitom hát szemem, megpróbálom megkeresni az isteni fényt, a Világosságot…

Ugye segítesz Uram? Nekem, nekünk, mikró-porszemnyi ember-valóságoknak? Hiszlek, hiszünk, kérlek és reméllek, kérünk és remélünk!  Reméljük a karácsonyi születés fontosságát és szentségét, a kisdedi eljövetelt, a krisztusi királyság kezdetét. Hogy mit is kell ezért tennünk? Merre és hogyan? Kivel és mikor? Mikor és meddig? Sötétben vagy fényben? Kérlek, Uram! Hogyan tovább? Ámen

 

Erdős Attila: Mit ér a szent karácsony… /ádventi gondolatok/

 

Mit ér a karácsonyunk, a keresztény hitvilág születésének szent ünnepe: ha emberi gyűlölet öleli át a feldíszített ünnepi fenyőnket?

Csak a pillanat - szőtte szeretet homálya hatja át a titkos ajándékokat, és keresztény hitből fakadó krisztusi alázat boldogság öröme nem gyújtja mosolyra az ünneplő arcokat.

A drága ajándékok értéke is elenyész a fa alatt, ha a kimondott, őszinte, pár gondolat is elég, ami bentről, szívből fakad.

Nézz körül a nagyvilágban, hiszen az ember sem születhet egyformának! Nemben, nemzetekben, bőrszínben, vallásokban, kultúrákban, világnézetben és gondolkodásban mindannyian különbözünk. Csakis a szeretet és a kölcsönös tisztelet az emberségünk!

A rászorultaknak önzetlen szeretettel adni, a bajba jutottaknak segítséget nyújtani – embertársi kötelesség, és becsületbeli kérdés!

Földünk gazdagnak született, de máris szegény! Olyan, mint a békés, keresztényi, szent karácsonyunk.

Betlehem városában „született”, hovatartozástól független… mégis mindenkié.

 

 

Törő Zsóka

Betlehemben

 

 

Akkor régen, Betlehemben,

város széli istállóban,

barmok közt a jó melegben,

kisded feküdt a jászolban.

 

Csillag fénye megmutatta

pásztoroknak útjuk célját,

hol Mária babusgatta

kicsiny fiát, Jézuskáját.

 

Három király felkereste

emberiség Megváltóját,

lába elé elhelyezte

kincset érő ajándékát.

 

Csillagfényes, téli éjben

Isten fiát megcsodálták,

angyaloknak védelmében

áhítattal őt imádták.

 

Dicsértessél, Drága Gyermek,

tőled várunk ezer csodát,

hozz te fényt az embereknek...

De most pihenj, jó éjszakát!

 

 

 

Csicsek Anna: Feliz Navidad!

 

  • Hát, ez a Busch! Na hallod, ez egy botrány!  Egy kókler!... -
  • No, meg a barátja, a Tony Blair… Hogy ezek mit összehazudnak egy kis naftáért! –
  • Dudi! Beszéljünk valami másról, még lehallgatnak bennünket, tudod a CIA, meg mit tudom én, ki vagy mi nem. –
  • Ó, aztán nekünk már ki árthat!? –

 

A két nő legalább negyedórája kezdte a beszélgetést, aminek jó része politikai tartalmú volt. Az elején a kölcsönös „egymásnak-örülés”, nevetgélés. Aztán így, Karácsony másnapján a szokásos születésnapi köszöntő Dudi részéről. Majd a családi események ismertetése, stb.

 

  • Gabi! Emlékszel, amikor mentünk a rorátéra? Hmmm… Csikorgott a hóban a cipőnk! Ötkor keltünk a hajnali misére, és dehogy zavart bennünket! –
  • Emlékszem-e? Lehetetlen elfelejteni. – sóhajtott egyet Gabi.
  • Most meg itt fujtatok a 29 fok melegben! Próbálkozom a karácsonyi hangulat megteremtésével, de ez nem olyan egyszerű itt Buenos Airesben. Újévre lehetséges, hogy mégiscsak elutazom a fiamékhoz Kanadába. Ott legalább van hó… -

 

A beszélgetést egy váratlan vendég érkezése akasztotta meg. Óriási meglepetést szerzett a látogató. Gabi és Dudi iskolatársa, Szidi érkezett váratlanul Pestről a vidéki kisvárosba. Évek óta nem is tudtak egymásról. A három lány apácának készült anno, de mindegyikük élete világi lett. Egyikük sem bánta. De azt a neveltetést, amit annak idején kaptak, soha nem felejtették. A csevegés most már hármójuk között folyt. Pörgött a nyelvük, a Jóisten megőrizte mindegyikük szellemi frissességét, így a beszélgetés sem akadozott.

 

Gabi a beszélgetés végén „Feliz Navidad!” köszöntéssel és szívből jövő nevetéssel búcsúzott Duditól. Szidi és szedelőzött. Nemcsak érkezéskor, de távozáskor is nagyon örültek egymásnak.

Másnap kezdte magát rosszul érezni. Szilveszterkor már halott volt. Újév napján csörgött a telefon. Gabi lánya vette fel, közölte a rossz hírt Dudival. Dudival, aki egyébként Judit néven látta meg a napvilágot. Kicsi korában nem tudta helyesen kimondani a nevét, Dudinak nevezte magát, ami rajta is maradt.

 

  • Hogyan… hogyan lehetséges ez!? Gabi meghalt… Hiszen még csak nyolcvanhét évesek vagyunk!... – Ezek a „lányok” mindig mindenről beszéltek, csak az elmúlásról nem. Karácsony másnapjain pedig különösen nem a halálról. Hiszen az Gabi születésnapjáról, és hitük szerint „a” születésről, Jézus érkezéséről szól.

 

Dudinak ezután már mégiscsak másról is…

 

M. Kovács Ildikó: Adventi koszorú

Mindketten fáradtak voltak. A kicsi lányt nyűgössé tette a kinti pocsékságos idő, a bezártság, az anya hiánya, őt pedig az újsütetű nagyanyóság. A hirtelen jött ötlet - adventi koszorú készítése, - jónak ígérkezett. A cseppnyi lány útmutatása alapján lecsupaszították a kert egyik díszét, egy selyemtapintású, tavaszi-zöld tuját, aztán a lomtárat dúlták fel gyöngyök, szalagok, gyertyák után. Az alap gyorsan elkészült. Igaz, inkább tojásdad volt, mint kerek, de nevetve legyintettek rá: így érdekesebb. A díszek felrakásában már nem volt egyetértés. A növendék nő még azon a ponton tartotta ízlésvilágát, hogy a sok a szép, a csiszoltabb neveltetésű nagyanyó ezt vitatta ugyan, de engedett. Így aztán a koszorú a sok szalagtól, színes bogyótól vásári jelleget öltött. Művükben gyönyörködve, összeölelkezve ültek a kanapén, aztán a kislány szemhéja elnehezült, és szuszogva eldőlt. Nagyanyó könnyeivel küszködve úgy döntött, élete legszebb koszorúját látja. Igaz, hogy a hagyománytól eltérően öt különböző gyertya díszlett a tarkára cifrult tuja ágakon, de a citromsárga gyertyán ott virított a legfőbb dísz: egy apró kis kéz maszatos lenyomata.

Erdős Attila: Ádventi fény és árny

Ádvent van. Hatvannégy év fénye és árnya múlt felettem. Az idő véges. Az enyém is. Egyre többet emlékezem. Igen. Már csak emlékezem. Évről évre kevesebben álljuk körbe szentestén a karácsony fáját. Az éveink fáján már az évgyűrűket is nehezemre esik megszámolni. Nincs is értelme. Az emlékek nem fájnak, és éveim múlásával egyre jobban megszépülnek. Az emlékeim karácsonyi díszek a szentestei gyertyafényes zöld fán.

 

M. Kovács Ildikó: Karácsonyi ajándék

 

Sokáig tartott, míg feldíszítette a karácsonyfát. Még szerencse, hogy férje bevitte a szobába, és beleállította a tartóba, mert nem bírt volna vele. Késő délután lett, mire az utolsó dísznek is helyet talált. No, nem egészen az utolsónak, mert a csúcsra való csillag a dobozban maradt. Annak a felhelyezéséhez nyújtózkodnia kellett volna, de azt már nem merte. Nagy pocakjával így is artistamutatványnak illett be minden mozdulat.

Derekát megtámasztva, nehézkesen ült le. Megsimogatta a hasát.

- Befejeztem az előkészületeket. Már csak te hiányzol. Jó lenne neked is készülődni, ha karácsonyra még ide akarsz érni. - mondta a magzatnak, aki mindent értőn nyújtózkodott egyet.

- Ez goromba volt, picim. - szisszent fel. - Ha csak picit biccentesz, azt is megértem. - mondta az emberpalántának, és pocakját simogatva felállt. Kinézett az ablakon. Nem, és nem akart esni a hó. "Csúf, fekete szenteste lesz megint." - gondolta, és tudta, hogy ez is az ő érdekében lesz így. Száraz úton biztonságosan tud majd vezetni a kórházba. Mert hamarosan mennie kell, azt érezte. A furcsa, feszítő, derekát hasogató érzés egyre gyakrabban jelentkezett. Nem félt. Csak azért aggódott, mi lesz, ha hazaérve, a férje nem találja otthon. Nem akart most ezzel foglalkozni, mert a kicsi emberke, az ő karácsonyi ajándéka, már nagyon meg akart érkezni. Figyelte az óráját, és gyermeke jelzéseit.

- Indulni kell! - adta ki magának az utasítást. Visszanézett a karácsonyfára. Mielőtt a görcs összerántotta volna, úgy látta, mintha a gyöngyből készült angyal, bátorítóan mosolyogna. Az úton végig higgadtan vezetett. A baba, mintha az ő karácsony-váró énekét hallgatta volna, nem moccant. A szülészeten csend volt. Az orvos halkan adta ki utasításait, a nővér hang nélkül engedelmeskedett. Bántó volt ez a némaság. Kérte az orvost, hadd hallgasson zenét. A rádióban férfiak énekeltek gregorián dalokat. Ez megnyugtató volt, elterelte figyelmét az egyre gyötrőbb görcsökről. Még nem fordult tizenkettőre az óra mutatója, mikor felsírt a fia.

Nem kellett, hogy elmondja az orvos a szabvány-szöveget, miszerint gyönyörű, és egészséges a fia. Ő ezt messziről is látta.

Amikor először adták kezébe a bömbölő csomagot, úgy szimatolta végig, mint az anyaállat a kölykét. Beszívta érdes, még idegen illatát. Végigsimította a pelyhes tarkót, megbámulta a gyufaszálnyi ujjakat. Minden érzékszervével magába szívta azt a csodát, akinek a nevét most keresgélte magában. Amikor megszólította, a szilva alakú és színű szemek ránéztek. A csöppnyi száj fintorba torzult.

- Karácsony szent estéjén érkeztél. Úgy, ahogy megbeszéltük. Eddigi, közös utunk szerencsés volt. Velünk volt az Isten. Ez lesz a neved is. Emánuel. - köszöntötte az apró emberkét.

Mire az éjféli misére harangoztak eleredt a hó. A hatalmas, tenyérnyi pelyhek előbb lucskossá tették az utcát, majd fehérré varázsolták a várost. Misére menők siettek a templom felé.

A meleg takaróba burkolva, halkan szuszogott egy csöppnyi emberpalánta.

 

 

 

 

Törő Zsóka

Égi küldött

 

Megnyílott az éj bársonya,

fényárban egy égi csoda,

angyal szállt le a mennyekből,

szárnya fehér hópehelyből.

 

Arany színű haja lebben

csillagoknál fényesebben,

szemében a hold világa,

ezüst békét hint a tájra.

 

Angyal ő, az ég küldötte,

lelked fénnyel betöltötte,

könnyű lépte tovalibben,

örömöt hagy minden szívben.

 

Ha a lelked kitakarod,

ajándékát befogadod,

boldogság kíséri lényét,

megleled újra a békét.

 

Karácsonyi gyertyák fénye

legyen jövőnk új reménye ,

költözzön szívünkbe derű,

legyen az ünnep gyönyörű!

 

 

Regényi Ildikó: Újra ádvent!

 

Ragacsos, koszos, ónos esőkkel nehezített idővel köszöntött ránk az idei tél. Korábban, mint szokott, váltogatja a nagy hidegeket a meleg frontokkal, hogy mindenkinek eleget tegyen, aki rosszul érzi magát a változékony időben. Korán sötétedik, sokszor borult, szürke az ég, a rosszkedvű városlakók mogorván vagy szomorúan sietnek az utcákon.

 Bűzös kapualjakban hajléktalanok kuporognak, most hordják nekik szét a szociális munkások a forró teát. Próbálják őket rábeszélni a szállásra, de ott nem lehet inni, és ezek a mindennélküliek azt vallják, ott éjszaka kifosztják egymást a bennlakók. Ugyan mit tudnak elorozni egymástól? Micsoda mélység ez, amibe nem láthatunk bele? A lakás is sötétebb ilyenkor, de fedél a fej felett, menedék a bánat és nehéz gondolatok ellenére is. Őseink bánatukban is énekeltek, a négerek énekkel, és mosolygó arccal, tánccal temetik szeretteiket. Sőt: édesanyám azt mondta annak idején, a legnehezebb időkben: „Sose légy rest észre venni a szépet!” Miben kellene most észre vennem?

Aztán valaki kiejti a száján, november végén: „Az idén korán kezdődik az ádvent!”

Azám, a négy örömre, újjászületésre várakozás vasárnapja, amit koszorúval, gyertyafénnyel ragyogtatunk fel, előlegezve a szegényes jászolban született kisded istállójában pislákoló fényt, amelyet azonban a betlehemi csillag ragyogása tett örökérvényűvé.

Ne legyünk restek, meg is teremteni tehát a szépet!

Előkerül a tavalyi szalmakoszorú, kapok néhány fenyőgallyacskát, piros gyertyákat veszek, és aranyoszöld kockás szalagot, amivel a koszorúra illesztem az örökzöld ágacskákat. Két kicsi gyermekfigura: egy fiú és egy lányka, egy arany csomag, és egy madárka kerül a négy gyertya közé, melyeket piros-zöld masni ölel át. A kisasztalra  a Kati faragta betlehemi jászol kerül, elé két mécses, mellette ragyogó pirosával pompázik egy Mikulás-virág. Bejárati ajtómon terménykoszorúban egy élő fenyőgally! Jöjjön hát az öröm!

Az első gyertya lángjánál rég elvesztett szeretteimre emlékszem, és észre sem veszem, dúdolni kezdek: „Pásztorok, pásztorok, örvendeznek…” Két napja meggyújtottam a második gyertyát, de a betlehemi jászol örömüzenete helyett egy ismert, de elgondolkoztató dal jut eszembe: „Mindazokért, akiket nem láttunk már régen, mindazokért, egy-egy gyertya égjen!”

 Igen, égjen a láng emlékeztetőül is mindazokért, akik szellemlényükkel veszik körül mindennapjainkat, de lobbanjon fel az ádventi gyertyákban a lelkünket megtisztító mindenkori csoda öröme is: a szegénységben világra jött kisded létének újjászületést sugalló fénye!  Legyen újra meg újra ádvent!  

 

 

D. Csere Andrea:

Mária fohásza

 

Kilenc hónap reménységgel,

Alázatos szerénységgel.

Erős hittel Benned, Uram,

Hogy méhemben Fiad fogan.

Tűrtem a sok szájaskodást,

Igaztalan vádaskodást.

Ki nem mondott gyanút, kételyt,

lelkemet fertőző mételyt.

Tűrtem Uram, de most félek!

Terhemen könnyíts hát, kérlek!

Beteljesül akaratod

Megszületik hő’ magzatod.

Közeleg az óra, érzem.

Csípőm szaggat, remeg térdem.

Kettéhasít a fájdalom!

Segíts, Uram! Vágylak nagyon!

Fiad hozom most világra.

Ő lesz Világnak világa.

Méhem édes, csöppnyi terhe:

Ember-gyermek -- Isten lelke!

 

Kanizsa József:

Jézus hitével

 

jöjj fényesség

jöjj égi csillag

világítsd be…

…világítsd be

földi utunk

adj reményt

az adventi

édes csöndhöz

adj békét

érző szívekbe

a gondot

suhintsd tova

 s e fényességben

egymás szemébe

nézve adjunk

biztató erőt

a Holnaphoz

a Jövőhöz

J é z u s hitével

s hogy e Hittel

tudjunk élni…

…élni tovább!

 

 

Szaboljev Erzsébet:

Ádventi gyertyák

 

Gyertyák égnek körös-körül,

táncot jár a fényük.

Betlehemi Hajnalcsillag

utat mutat nékünk.

 

Fenyőillat járja át

a havas téli tájat;

melegséggel tölt el bája

Kisded mosolyának.

 

Piciny gyermek a bölcsőben

anyját nézi kérdőn:

Kezét nyújtja, ajka szólna,

de csak néz igézőn.

 

Csoda történt, most már tudom.

Leszállt Ő a Földre!

Angyalarcú gyermek jött el

közénk – mindörökre.

 

Erdős Attila:

Újra karácsony

 

Ó, jöjjetek régi, szép karácsonyok,

Hogy szívemben újra régi fény ragyogjon!

Zengjen az ének, zengjen az éj!

Égből áradjon a mennyei fény!

 

Hallom anyámat, karácsonyi dalt énekel,

És vénülő szemeimből ifjú könny pereg!

Bennem szól a volt család szív – kórusa:

Újra eljött, újra van – mindenki Jézusa.

 

Szívem jászla tárva nyitva áll:

Ott melegedik a gyermek – betlehemi király!

 

Jöjjetek újra szép karácsonyok!

Dicsőség istennek, zengje millió torok!

Békességet áhít – csendben a világ.

Imával imádjuk Istennek egyszülött fiát.

 

Czigány Enikő:

Szédült éjszaka

 

Vadul rázkódik minden pillanat.

Zajongás, kacagás és ünneplés.

A szilveszteri színes kábulatban,

mindenki boldog.

Pezsgő gyöngyözik

a karcsú poharakban,

az asztalon gőzölög

malac s malacság.

Trombiták harsannak

és csillogó csodák

töltik meg a fülledt levegőt.

Ölelkezés, durran ami durran,

koccintás…. Koccanás.

Mámor, mosoly minden arcon.

Barát s család

borul egymás nyakába.

S az ujjongó kavalkád kivehetetlen csacsogása

szédültre itatta a csillagos éjszakát.

 

Kanizsa József:

Ádventi fénnyel

 

Adventi fénnyel

Lép –lépdel karácsony

Ünnepi arcot vált

S örül a családom

 

Mennyi szenvedély és

Meleg szeretet árad

Szemünkben örömkönny

Szívünkben a bánat

 

Ó földi megváltó

Mindenki Jézusa

Legyen az embernek

Szeretet a jussa

 

Oszd szét a szeretet

Minden földi lángját

Az adventi fénnyel

A világot bejárják…

 

Kósa Helga:

 B.Ú.É.K.

 

Szilveszter éjszaka
felpendül a szív dala.

Tűzijáték csillagai
pattognak az égre,
nyúlj bele szíved zsebébe
és lelked csillagát dobd Te is az égi rétre!

Ragaszd fényes lámpásod a fekete lepelre,
s Újév napján
kézen fogva
lépjünk a fényes jövőbe!

 

 

THEOFIL GAUTIER (1811 – 1872)

KIRÁLY Lajos fordítása

Karácsony

 

Éj van. Szűz hó pihen a földön.

– Harangok bongjatok vidáman! –

Megszületett Jézus! – Örömtől

Sír Anyja, nézi szent csodával.

 

Nincs díszes függöny az ablakon

Hidegtől óvni a kisdedet,

Csupán koszos pókháló vagyon,

Mely korhadt tetőről lóg, lebeg.

 

Jászolban didereg friss szalmán

A csöppnyi kisded, Jézus-gyermek

És melegíti ökör, szamár

Gőzölgő, párás lehelettel. –

 

Hó-csipkék díszítik az almot.

A tető nyitott. – Csodavárón

Pásztorok hallgatják angyalok

Énekét: „Karácsony! Karácsony!”

 

Szaboljev Erzsébet:

Csillagfény


Fénylik egy csillag a fa tetejében.
Fenyőillat száll a templom kertjében.
Apró gyerekkéz díszíti a fát.
Boldogan hallgatja a muzsikát.

A templomban halkan felzúg az orgona.
Kiszűrődik bentről az Angyalok dala.
Kicsi lány elindul, hogy jobban hallhassa:
Az Angyalok táncát két szemével lássa.

Félénken belép az Isten házába:
Lelkében fény gyúl, s csak viszi a lába.
Ámulva lépeget sorok közt előre -
Majd szeme rátéved közben a fenyőre.

Mit a templom kertjében díszített az imént -
Az a fenyő áll ott - elvakítja szemét.
A fa tetejében ott fénylik a csillag.
Szerte szórja fényét - mindenkire csillog.

Szeretetet szór szét betlehemi csillag:
Kisleány csak nézi - kicsi szeme csillog.
Megcsillan egy könnycsepp a szeme sarkában:
Szeretet és béke legyen a világban!

 

D. Csere Andrea:

Gyermekünnep

 

Kiskarácsony, nagykarácsony,

Fellegekben, égi szánon

A kis Jézus jön ma el.

Minden angyal énekel.

 

Örülnek a gyermekek:

Ajándékot sejtenek..

S várva várják, csenget-e

Isten égi gyermeke?

 

-Bim-bam!- Szól a kis harang.

Hívogat a bűvös hang.

S benn a szoba közepén,

Mennyezetig ér a fény!

 

Terítve a fenyő alja.

Ragyog minden gyermek arca.

Kapkodnak ide-oda:

Minden doboz egy csoda!

 

Kis ajkukon örömének.

Piros arccal olyan szépek,

Mint egy angyal! Nevet is

Fent Jézusunk maga is!

 

Riersch Zoltán:

Az ádámi múlt romjai között

(Ádvent a Deák-téri templomban)

 

A júdeai csendes éjben

egy magányos csillag

köszönt a siető napkeletiekre.

A büszke esthajnal szemében

tétova volt a mosoly,

az oly’ sokat látott Holdnak is

Betlehem felé mutatott a fénye.

 

Két fehér,

meg egy szerecsen után

porzott az út,

s az elágazásnál, még nem állt

a kereszt.

 

Mirha és tömjénillatú

ruhájukba burkolózva

útjuk - titok, -

a mosom kezeimet későbbi átka,

már akkor,

minden názáreti bokrot és fát

körbevett.

 

S bár csoda készült születni

a csendes éjben,

sakál vonyított a kisváros szélén,

keselyű körözött az istálló felett.

 

De a  három, meglett férfi

utat törve

az  ádámi múlt romjai között,

mit sem törődött az eljövendő

feszítsd meg hiénákkal.

 

Titkuk célja utat mutatott

a besározódott

hitnek és tudatnak.

 

Kétezer éve

csak a pásztorok

és a napkeleti bölcsek

várták a bizonyságot.

No meg

a sok évet látott cédrusok.

 

Az istállóban

egy asszony suttogott,

gőgicsélt kisdedének,

mennyei zene volt az , az ács,

József, büszke apai fülének.

Csak a jászol a tudója,

no meg a hármak,

a pásztorok mellett,

hogy születet a királyok királya,

a halált,

az eredendő bűnt megváltó,

Messiás,

a későbbi út-menti kereszt!

 

Úgy kétezer éve

az esthajnal fénye mutatta

az Utat.

Itt, e megvallatott

és megsanyargatott világban,

majdnem minden hiába hangulatban,

a hangtalan esti csendet megtöri

a felsőtemplomi harang

giling galangja:

 

A megszentelt falak között

találkozik

az értelem az érzelemmel,

a szószéki Ige és a Tiszta Szó:

 

Az Ige hirdeti

a kőtáblai mit és a hogyant,

a Tiszta Szó vigasztalja,

ki vigaszra vágyik;

egy másik, egy igazabb,

boldogabb mai boldogtalant.

 

S hogy az ige és a szó

ne vesszen hiába,

az igaz szeretet,

a szív, a hiány,

a várakozás kiáltsa világgá

az újezredi ádvent üzenetét:

 

Békét, boldogságot,

igazságot, megváltást,

megnyugvást, szeretetet,

bocsánatot és megbocsátást

üzen az esti csendben,

fel – fel törő harangzúgásban

a biblia és a toll…

 

Csicsek Anna:

Jókívánságok az újesztendőre

 

Mi van?

Semmi. Mi lenne?                                             

Semmi. Mi kéne?

Minden.                                                  

De legalább a fele.

Ha… szeretnél meg … effélék.                                   

Akár olyan lehetnél, mint én!

De akkor meg miért?                                                  

Ismerem gyógyszereid mellékhatását.

Jegyzem,

vérképet mikor csináltattál.

Tudom

munkahelyed minden ártalmát.        

Fáj,

ha piszkál barát vagy család.

És így tovább.

Ágyig elér a sok fölös fájdalom,              

Már csak

az agyamat sikerül … izgatnod?

 

 

Kósa Helga:

Új év, új felvonás

 

Egy hótól ázott,

bolyhos, szakadt lábtörlőn

toporog a magány.

 

Tükörszemében

a könnycseppek igazsága.

Darabokban.

Egy magányos pofon,

s végigsimítja lelkét a szabadság.

 

Kitisztult. Lát.

Új év. Új felvonás

 

 

Riersch Zoltán:

Körbejár már a pohár

 

Szerelmes a szerelem

szilveszteri éjszakán,

csillagfénye holdtükrében

hold leánya ezüst fényben

de szerelmes néz reám.

Körben koccan a pohár

szilveszteri éjszakán -

éji csillag féltő fénye

Ámor isten büszkesége:

körbezár a szerelem,

éjasszonyát követem:

lám a fénye csapodár.

 

Körbejár már a pohár

szilveszteréj éjszakán;

Robban szana-szerteszéjjel

téli pásztor büszkesége,

teli pohár életnedvvel -

szememben a kedvesemmel.

 

Nedve párlat, szeme könnyes

ezer évnek szenvedésnek,

történelmünk illatának,

Magor apánk hű fiának,

vérnek, szennynek, rettegésnek,

öröm illat büszkeségnek…

 

Dalunk szárnyal át az égen.

Átriadva ezer éven

Isten áldd a büszke magyart!

S áldd az anyát, áldd az apát,

áldd meg uram ezt a hazát!

 

Ha majd utunk végét járjuk,

büszkeségünk eléd tesszük:

Kérjük kedved, igazságod;

te alkottad e világot!

Szóljon dala zeneszónak,

örömszónak, búcsúzónak!

Táncold magyar sámántáncod,

borral köszöntsd új világod!

 

Köszöntsd újabb ezer éved,

gyermekedet kicsi lányod,

testvéredet büszke párod,

Istenadta teremtette -

pezsgőspohár körbe-körbe,

kiálts imát köszöntődre:

szerelmetes szerelemmel

kipirulva, könnyes szemmel!